2016. szeptember 29., csütörtök

Kiköszönt a gyülekezetből Szabó József lelkész

Szeptember 25-én az érkörtvélyesi református templomban tartott istentiszteleten kiköszönt a gyülekezetből az egyházközség lelkipásztora, Szabó József tiszteletes, aki 41 évi – melyből 37 évet Érkörtvélyesen – lelkészi szolgálat után vonult nyugállományba.

Dérer Ferenc
Forrás: Bihari Napló 
 
 

Az istentiszteleten részt vevő lelkipásztorok, Rákosi Jenő, Szabó József és Szabó Zsolt
 
Sokan eljöttek vasárnap az érkörtvélyesi Istenházába, hiszen nem mindennapi esemény színhelye volt a templom. Szabó József református lelkipásztor 41 év papi szolgálat után, melyből 37 évet Érkörtvélyesen töltött, vett búcsút híveitől. Szabó József 1951-ben született Magyarláposon, 1975-ben végezte el a Kolozsvári Protestáns Teológiai Egyetemet. 1975-76 között segédlelkész volt Nagybányán, 1977-ben helyettes lelkész Újszentesen (Temes megye), 1978-ban segédlelkész Nagykárolyban. Innen került 1979-ben és szolgált 37 évet az Érkörtvélyesi Református Egyházközben, ahonnan a vasárnapi istentisztelet keretében kiköszönt. A bensőséges, méltóságteljes istentisztelet keretében Rákosi Jenő székelyhídi lelkipásztor, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét. Prédikációjának alapgondolatait Pál apostolnak, a Timótheushoz írt második levele, 4. részének, 5. verséből merítette: „De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd” – szólt Isten igéje. Az esperes arról beszélt, hogy Pál apostol szavai nemcsak Timótheushoz szólnak, hanem hozzánk is, minden kor emberéhez. „Ebből az alkalomból hallgattuk meg ezt az igét, mely hozzánk szól, most mi mind Timótheusok vagyunk. Ha elolvassuk a felolvasott igét megelőző verseket, akkor azt találjuk, hogy Pál apostol elmondja, ecseteli, hogy milyen világ veszi őt körül, milyen világ veszi körül Timótheust, milyen világ veszi körül a Krisztust követő, evangéliumot hirdető embert”. Majd arról szólt, hogy a világ változik, az ember vele együtt, de ugyanezen jellemző vonások találhatók ebben az igében, mintha a 21. századnak szólna, amit Pál apostol írt kedvenc tanítványának, Timótheusnak” – mondta többek között az esperes.
 
Köszöntők

A továbbiakban Szabó Zsolt szalacsi református lelkipásztor, a kiköszönő lelkész fia köszöntött nagy szeretettel mindenkit, aki eljött erre az egyházi eseményre, megköszönve az igehirdető esperes szolgálatát. A továbbiakban újra Rákosi Jenő esperes kapott szót, aki köszöntötte a nyugállományba vonuló tiszteletest, majd arról beszélt, hogy „hálát adunk az Istennek, hogy Szabó József lelkipásztor 37 évig szolgált ebben a gyülekezetben, hálát adunk az Istennek, hogy a rá bízott gyülekezetet jó irányba vezette”. Arról is beszélt, hogy „az egyházi törvényeink szerint a 65. életévét betöltött lelkész – mint ahogy ezt betöltötte Szabó József lelkipásztor is – nyugdíjba kell vonuljon. Mi ne örökre búcsúzzunk el a tiszteletestől, még találkozzunk, kívánok neki boldog, szeretetteljes, nyugdíjaséveket” – mondta Rákosi Jenő, majd ajándékot nyújtott át a nyugdíjba vonuló lelkésznek és egy csokor virágot feleségének. A gyülekezet nevében Kecskés Erzsébet köszöntötte a nyugdíjba vonuló lelkészt: „eljött az a nap, amikor el kell válnunk egymástól, attól a lelkipásztortól, aki 37 éven át szolgálta gyülekezetét”. Majd beszélt azon megvalósításokról, melyek megvalósultak az egyházközség életében Szabó József lelkipásztor idejében. Köszöntötte a kiköszönő lelkipásztort az érkörtvélyesi görög katolikus közösség részéről Cservid Alexandru plébános, aki egy szimbolikus ajándékot, egy egyházi ikont adott át Szabó Józsefnek. De köszöntötte Szabó József lelkészt az érkörtvélyesi egyházközség főgondnoka, Szalai Zoltán, aki ugyancsak egy ajándékot nyújtott át a tiszteletesnek. Közben elhangzott, hogy Szabó József lelkész érkörtvélyesi szolgálata ideje alatt: 362 ifjú párt esketett, 549 gyereket keresztelt, 652-szer ravatal mellett kellett állnia, és 689 fiatal konfirmált az egyházközségben.

A lelkész szavai

Az istentisztelet keretében Szabó József kiköszönő lelkipásztor is szólt a gyülekezethez: „Nem szóltam hozzátok már két esztendeje, most a legjobb lenne, ha Reményik Sándort idézném: Köszönöm, köszönöm, köszönöm! De mégis szólni kell, mert ez a gyülekezet ezt megérdemli, ezért én ezt megteszem. Azt az igét szeretném eszetekbe juttatni, amely az első igehirdetésemnek gondolata volt, amikor idejöttem Érkörtvélyesre. Sokan biztosan már nem emlékezünk rá, a magvető textusa volt. Minden lelkipásztor, tanító, tanár egy-egy magvető, mi szórjuk a magokat, van, aki befogadja, van, aki nem. A lelkipásztoroknak úgy szokták mondani, hogy mi Krisztus napszámosai vagyunk, de postások is vagyunk, mivel átadunk egy levelet, névre szólót. Ezt a levelet fel lehet bontani, el lehet olvasni, ki lehet dobni. Harminhét év alatt sok lelki nap volt egy gyülekezet életében. Én azt tettem mindig, amire kötelességem volt, amire Krisztus engem elhívott. Hirdesd az igét, hangzott el ma itt a templomban az esperes úr részéről, ezt tettem, és hulltak is a magok, ezt úgy fogadta mindenki, amilyen a lelke volt, hullnak a magok mondja Jézus, kövessél. Vannak, akik hallják az igét – a mag Isten igéje –, de a világi gondok elfojtják az emberben az igét. Az az ige olyan ige, mellyel Krisztus üzent nekem, de vannak sokan, akik hallják és beveszik az igét, mely lelki táplálékká válik bennük, és gyümölcsöt terem az” – mondta a lelkipásztor. Megköszönte a mindenkori presbitérium tagjainak a munkáját, segítségét. „Köszönöm, hogy 37 év alatt támogatták munkámat, melynek mindig is a mi tettük kifejezést adtam. Köszönöm a Nőszövetség munkáját”.


Rákosi Jenő esperes köszönti Szabó Józsefet, jobbról Szalai Zoltán főgondnok


Kecskés Erzsébet méltatta a lelkész munkáját


Szabó József, a kiköszönő lelkész


Sokan eljöttek vasárnap a körtvélyesi templomba
A szerző felvételei

Krisztusi igével

A tiszteletes felkérte a gyülekezetet, hogy felállva néma csenddel emlékezzenek a néhány napja elhunyt Mátyásy Margitra, az egyházközség Nőszövetségének elnökére. „Ő volt az egyetlen ember, aki senkire sem haragudott, akinek nem volt ellensége, aki mindenkinek megbocsátott” – hangzott el. Krisztusi igével búcsúzott a gyülekezetből. „Isten áldása legyen életeteken, családotok életén, köszönöm a szeretetet, a türelmet, hogy elviseltetek 37 éven keresztül” – mondta a kiköszönő lelkész. Az egyházi összejövetel után mindenkit meghívtak egy szeretetvendégségre, mely a helyi kultúrházban zajlott.

2016. szeptember 15., csütörtök

Vakációs gyermek-bibliahét Értarcsán



Ismét elérkezett az évnek azon része, amikor más alkalmaktól eltérően, egyedi módon szólíthatjuk meg gyülekezetünk gyermekeit a Vakációs Gyermek-bibliahét keretén belül. Ennek kapcsán gondoltam vissza arra az időszakra, amikor még én is egy voltam a gyereksereg közül és izgatottan vártam vajon idén milyen bibliai történetekkel készülnek? Ismerem-e, vagy most hallom majd először? Arra is gondoltam: Könnyebb volt-e gyerekként megtartani a kapott tanítást? Könnyebb volt-e alkalmazni a hallottakat a hétköznapokban? Mindezeket az emlékeket az első napi téma juttatta eszembe, ami az engedelmesség volt. Elsőre szívesen mondtam volna magamnak, hogy kisgyermekként mennyivel egyszerűbb volt gyakorlatba ültetni az ige üzenetét, mivel nem terheltek más kifogásokkal teli gondolatok, nem nehezedtek rám más terhek. Azonban a csodálatos halfogás története rávilágított arra, hogy a csoda megéléséhez minden időben ugyan olyan mértékben van szükség engedelmességre. Kicsikként is, nagyokként is nehéz megszakítani a napi rutint, megállni egy pillanatra a hétköznapok egyformaságában és egy kevés engedelmességgel megélni a csodát, kihúzni a teli hálót. Az ember könnyen megreked a saját gondolataiban, amikor amúgy is annyi tennivaló szorul egy napba, minthogy megcsendesedjen és engedje, hogy Krisztus útba igazítsa, ami már önmagában a csoda. Ezzel az engedelmességgel vetettük ki idén is hálónkat a Vakációs Bibliahét alkalmával, hogy minél több gyerek kezdje el követni Jézust, mint ahogy az első napi történtben Péter is tette.

A hét második napi témája a bizonyságtétel volt. Kik is lennének jobb alanyok a bizonyságtétel befogadására, mint a gyerekek? A lábmosás története „kényszerít”, hogy ne egyszerűen csak szavakkal vagy énekekkel valljuk meg a kicsik előtt Krisztust, hanem gyakorlatban, mint ahogy Jézus is tette. Akkor mossunk lábat 30-40 gyereknek? Mit fognak megérteni belőle? Talán szeretet, mivel a legkisebbeknek még a szülei mossák meg a lábukat? Vagy egyszerűen egy vicces szórakozásba fullad az egész tevékenység? Ilyen környezetben talán a lábmosás lényegét olyan leereszkedő szolgálattal lehetne megértetni, amikor a felnőttek őszintén belátják, hogy ők sem tökéletesek, hogy ők sem tudják mindig követni Jézust, hogy nekik is ugyan annyira van szükségük a megtisztulásra, mint a gyerekeknek és fordítva, ahogyan egykor a tanítványoknak szüksége volt a lábmosásra. Ezen a ponton mindannyian egy szinten vagyunk, tanítók és tanítványok egyaránt gyengék és kiszolgáltatottak, akik mind szomjazzuk azt a semmihez nem mérhető szeretet, amikor maga a Krisztus szolgál nekünk. Micsoda biztonságban van az, akinek ezen a szinten van köze Jézushoz! Az ilyen őszinte bizonyságtétellel válnak hitelessé az oktatók a gyerekek szemében.

Negyedik napi témánk a megbízatás volt, amit ezúttal Péter árulásának szemszögéből értelmezhettünk. Az általános árulásnak megvan az a tulajdonsága, hogy nagyon gyorsan történik. Jó esetben mindenkinek az életében volt már olyan személy, akire felnézett, akit tisztelt, vagy valami miatt megszerette és elhatározta, hogy nem fog róla rosszat mondani, nem fogja rossz hírét kelteni, nem árulja el, ha bizalmasabb információ birtokában van, és nem utolsó sorban nem tagadja le, hogy ismeri, ha esetleg kínos helyzetbe kerül miatta. Ilyen és ehhez hasonló szituációval már gyerekkorban találkozunk. Azonban az árulás aktusában, a helyzet nyomása alatt nem is tűnik igazi árulásnak az árulás, mivel olyan hirtelen történik az egész. Csak a szorongattatás miatt mondtuk, amit mondtunk, igazából nem is úgy gondoltuk, csak megjátszottuk az egészet, nekünk valójában nem ez a véleményünk. És még folytatódhatna a sor a számtalan kifogással, amivel nyugtatjuk lelkiismeretünket, egészen addig, míg az ige rá nem döbbent bennünket, hogy hűtlenek vagyunk. Ez az a pont, amikor alkalmassá válunk Isten megbízatására, amikor tisztában vagyunk bűnös emberi állapotunkkal és az ebből következő alázatban próbáljuk teljesíteni, amit Isten ránk bízott. Isten megbízatásának teljesítéséhez, nem csak bátorságra, kitartásra és harciasságra van szükség, hanem elsősorban alázatra; ezt próbáltuk átadni gyermekeinknek is.

Az utolsó, befejező napra mi lenne alkalmasabb téma, mint a misszió? Ahogy járunk-kelünk a világban, annyi szomorú, csalódott és elkeseredett emberrel találkozunk, és még fájdalmasabb, ha gyermeket látunk ilyen állapotban. Néha olyan szívesen mondanánk nekik valamit, amitől vidámabbak lesznek, azonban a „Ne lógasd az orrod! Minden rendben lesz” kevésnek bizonyul. Csak akkor lehetünk örömmondóak, ha Krisztus szeretetét hirdetjük. Így volt ez Kornéliusz esetében, aki félte az Istent, és később Péter missziójának hatására megismerték a Megváltót, és megkeresztelkedett egész háza népével. Legközelebb, ha megkeseredett emberrel találkozol, legyen kicsi vagy nagy, mondd el neki, hogy ismered a Megváltót, és ő az egyetlen, aki valódi megoldása van a gondjaidra. Ez az egyetlen hatásos tanács. A misszió minden hívő ember kötelessége, kicsiké és nagyoké egyaránt. 


Bojt (Máté Petra); Bocs (Csomós Szintia); Bokor Málna (Lemperger Adrienn).

Isten kegyelméből 30-40 gyerekkel foglalkozhattunk a hét minden napján, megismertetvén velük új bibliai történeteket, vagy új szemszögbe helyezve a már ismerteket. A programban volt még sok szabadtéri játék, kézimunka, valamint tízóraizás a gyülekezeti felajánlások jóvoltából. A hetet a szülők délutánjával koronáztuk, amit a vasárnap délutáni istentisztelet keretén belül tartottunk meg, amikor a gyerekek bemutathatták mit tanulnak a hét folyamán énekek, jelenetek, aranymondások által. Isten adjon növekedést az elszórt magokra!

Kabai Kitty,
III. éves teológus

2016. szeptember 13., kedd

Sass Kálmán Érmihályfalva történelmi hungarikuma


A címben szereplő helytálló értékelés Lezsák Sándortól, a Magyar Országgyűlés alelnökétől hangzott el Érmihályfalva 1956-os történelmi helyén, a református templomban, 2016. szeptember 10-én.

Másnap, a vasárnapi előadáson, szintén történelmi helyen, a Sass Kálmán Emlékteremben, Tófalvi Zoltán történész azzal kezdte az 1956–os Érmihályfalvai Csoportot kutató munkájáról szóló értekezés bevezetését, hogy Sass Kálmán élete, mártíriuma írta be Érmihályfalvát a világtörténelembe. 

60 év után már nem csak az igazság, hanem a történelem is kimondja, hogy 1956 világtörténelmi esemény, hisz a magyar nemzet akkor egy szívvel-lélekkel, egy cél érdekében kiállt és harcolt szabadságáért, a kommunizmus és a bolsevizmus ellen, a totalitárius diktatúra ellen. A trianoni határ melletti településeken, különösen Érmihályfalván, sok értelmiségi és becsületes magyar - a csoportban 31-en-, szolidarizált a szabadságharccal, nem értett egyet a román kommunista állami diktatúra magyarságot megalázó és megsemmisítéséért hozott intézkedéseivel. 1956 Magyarországon jelentős sebet ejtett az ateista, szovjet-típusú állam-rendszeren, ám a szovjet tankok behívása után a gonosz megtorlás következett. A megtorlás a magyar és román titkosszolgálat megegyezése révén nem csak csonka-Magyarországon volt, hanem Erdélyben és Partiumban is. Az Érmihályfalvai Csoport tagjainak elítélése is koncepciós per eredménye volt, az alaptalan vádak célja a megtorlás, a megfélemlítés, a magyarság elhallgattatása, nemzeti lelkületének gyengítése, megsemmisítése volt. Sass Kálmán mindenféle tekintetben, leginkább mártírságában, első a csoportban. 


Tófalvi Zoltán történész ismertette nemcsak a kivégzettek sorsát, hanem az életben hagyott családtagok és a bebörtönzöttek családtagjainak is kálváriáját. A titkosszolgálat sokféle trükköt, aljas és gonosz tettet követett el a megbélyegzettekkel szemben, sajnos sok pénzéhes és rangéhes aljas áruló kiszolgálta a pártállami érdekeket, nevük fennmaradt a történelem sötét lapján. Készülődő új kötete a kutatásában nemrég előkerült információkkal teli izgalmas olvasmány lesz. A sok besúgó jelentéséből az Érmihályfalvai Csoport lelkületétől egy egészen más, egyfajta sötét lelkület és településtörténet rajzolódik ki. 


Tófalvi Zoltán előadása méltó kiegészítése és folytatása volt annak a szellemi-lelki örökséget összefoglaló értekezésnek, ami a tanévnyitó istentisztelet keretében is elhangzott, mely az érmihályfalvai reformátusok szellemiségének hagyatéka az utókornak. A templomban megemlékeztünk a 200 éve született Hetényi Kovács János debreceni református kollégiumi tanárról, természettudósról, az első magyar Afrika-kutatóról - Dr. Andrássy Ernő nagyapjáról-. A tanévnyitón vázlatosan elhangzott a település közel 500 éves iskolatörténete, mely 1920-ig szinte csak református magyar iskoláról szól, mécsesként világít ebben néhai mártírlelkipásztorunk szolgálata, Sass Kálmán, aki az egyetlen iskolaépítő és középiskola-alapító lelkipásztor Érmihályfalván, Érmelléken, a XX. században. 
 
Presbiterként boldog vagyok, hogy az ünnepségre megteltek a templompadok imádkozó gyerekekkel, diákokkal, szülőkkel, nagyszülőkkel, hogy az új tanévet méltó megemlékezéssel, jövőre tekintő szolgálattal, „lélekkel és igazsággal” kezdhettük Érmihályfalván. Gyönyörködött abban is lelkem, hogy ebbe a testvéri megemlékező közösségbe bekapcsolódtak a Nagyváradon tizenévesekként meghurcolt volt politikai foglyok. Feledhetetlen marad a szombat esti virrasztás, amikor a politikailag meghurcoltakra emlékezve énekeltünk, imádkoztunk, igehirdetéssel töltekeztünk. Hiszem, hogy az örök élet biztos kötelék azokkal, akik érmihályfalviakként és nem csak itteniekként igazságtalanul szenvedtek és szenvednek.

1956 valóban csillag volt és marad számunkra, templomnak és iskolának, itt, Érmihályfalván. A csillagok továbbra is ragyognak, a történelem utolsó napjáig, a felhők csak ideiglenesen takarhatják el őket ...


Kecskés Zsófia presbiter

ÉRDA-gyerektábor



Idén az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány által szervezett gyerektábor augusztus 29. és szeptember 2. között került megrendezésre. Az egyházmegye különböző gyülekezeteiből érkeztek gyerekek úgy, mint: Érkörtvélyesről, Érolasziból, Nagykágyáról, Jankafalváról és Papfalváról, összesen 13-an. Az idén is, ahogy az eddigi években a tábornak a Micskei Sámuel gyermekotthon adott helyet, melynek a gyerekek és a szervezők is nagyon örültünk. Hiszen a nagy udvar teret adott a staféta és közösségi játékoknak. 
 
 
Balla Júlia diakónus és férje Balla Sándor gálospetri tiszteles úr vezetésével zajlott a tábor, hétfőn délután kezdődött ismerkedéssel, majd Budai Mónika, helyi tanítónő vezetésével egy kis falusi “városnézésre” indultunk, és a helyi focipályán játszottunk. Ezt követően pedig énekeket tanultunk, majd lefekvés előtt folytatódtak az ismerkedős játékok. Másnap reggeltől pedig kezdődött a tényleges program természetesen reggeli tornával. Ezt követte az áhítat, reggeli majd átvonultunk a micskei gyülekezeti házba, részt véve az idei gyermek bibliahéten. Együtt tanultunk bibliai aranymondásokat, énekeket valamint kézimunkákat készítettünk. A délutáni program pedig mindenki örömére a strandolás volt. Este pedig énekekkel dicsértük az Urat. 
 
 
Másnap újult erővel ismét résztvettünk a gyermekbiblaihéten, majd a finom ebéd után vendégeink érkeztek Székelyhídról az esperes úr, Rákosi Jenő és családja látogatott meg minket, meglepetést hozva akiket a jól megtanult énekekkel köszöntöttünk. Aztán pedig elsétáltunk a helyi tájházhoz betekintést nyerve őseink életébe. Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy így is épülhettünk az ősi értékek által. Hazaérve pedig még maradt időnk egy kis játékra melyek a hét során egy csapattá formálták a gyerekeket. 
 
 
Csütörtökön is a reggeli programunk után szép rendben ismét átvonultunk a gyülekezeti házba, ahol Ajajes, az indiánlány aznapi álmából tanultunk! Jó volt látni, ahogy a táborozó gyerekek együtt a helyi gyerekekkel énekeltek, játszottak, jól érezték magukat. Délután pedig a szabadidő után ismét birtokba vettük az udvart ahol mindenkinek lehetősége volt focizni, holland billiárdozni (csúszókorong), tollasozni, vagy éppen csapatjátékokat játszani. A finom vacsora után pedig Ki mit tud? következett ahol minden gyerek saját előadással készült, volt aki énekelt, szavalt vagy éppen balett tánc lépést mutatott be. Végül pedig kicsit komolyabb rész következett, hiszen közeledett a tábor vége és így mindenki kapott egy kis emléket melyet hazavihettek, hogy emlékezzenek az együtt töltött egy hétre. Pénteken pedig a záró áhítat és reggeli után véget ért a tábor, de a sok áldás melyet Istentől kaptunk velünk maradt és szívünkbe zárva ad erőt ha véget is ér a nyár. 

Ezután is szeretnénk megköszöni a szervezők munkáját és a helyi segítséget. A finom ételeket, melyet a konyhásnénik mindennap hűségesen elkészítettek, hogy testiekben se szenvedjünk hiányt. Köszönjük Júliának és Sándornak akik családjukkal együtt vezették a tábort és foglalkoztak a gyerekekkel. E sorokat írva eszembe jutott Jézus Urunk szava: “Engedjétek, hogy a kisgyermekek énhozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.”Lk.18,16-17

Isten adja meg, hogy úgy fogadjunk az Ő országát, mint a gyermekek és úgy tudjunk szeretni, mint ezek a gyerekek.

Törő Attila, III. éves teológus

 
 Köszönet illesse Bertalan Csillát, a micskei bentlakás vezetőjét, köszönjük, hogy helyet adtak ennek a tábornak és mindent lehetővé tettek, hogy a gyerekek jól érezhessék magukat, naponta finom, meleg ételt kapjanak, hogy semmiben hiányuk ne legyen.

Nagyon nagy segítség volt számomra Törő Attila, III. éves teológus, Székelyhídról, aki önkéntesen vállalta a egész heti táborozást és telepakolta hátizsákját különböző ötletekkel, játékokkal, melyekben nem volt hiány. Utolsó este saját maga gyűjtéséből játékokkal (plüss macikkal, autókkal) örvendeztette meg a gyerekeket, melyeket emlékül hazavihettek magukkal. Köszönjük tehát a sok segítséget, a ki nem fogyó stafétajátékokat, játékötleteket, szórakoztatást. Isten áldását kívánjuk további tanulmányaira, életére.

Jó volt együtt lenni a gyerekekkel, látni az örömüket, ragaszkodásukat, igaz szívből jövő hálájukat, szeretetüket. Reméljük, hogy életre szóló élmény marad számukra az a pár nap, -mivel voltak olyan gyerekek, akik nem igazán mozdulnak ki környezetükből- reméljük, hogy sikerül valami keveset megmutatni, átadni nekik Isten szeretetéből.

Balla Júlia, diakónus

2016. szeptember 10., szombat

Emléktáblát avattak Szentjobbon



A helyi római katolikus hívek is ellátogattak a szentjobbi reformátusok ünnepére, amelynek keretében augusztus 28-án, a vasárnap délelőtti ünnepi istentiszteleten ft. Csűry István püspök hirdette Isten megtartó Igéjét. Újkenyér alkalmából úrvacsoraosztásra is sor került, majd Baliga Andrea és Veres Ilona szavalata vezette fel a Szentjobbon szolgált református lelkészek emlékére állított tábla avatását. Fábián Tibor helyi református lelkipásztor az elődök szolgálatát méltatta, majd Csűry István püspök és László Attila szentjobbi gondnok leleplezte a 41 nevet és a szolgálatok évszámait tartalmazó táblát. Az együttlét szeretetvendégséggel folytatódott az imateremben.


Fábián Tibor lp.

2016. szeptember 9., péntek

Konfirmáltak találkozója Érkeserűben


Az Érkeserűi Református Egyházközségben 12 éves hagyománya van immár a 25 és 50 éve konfirmáltak találkozójának, melyet ebben az évben Újkenyér vasárnapján tartottunk meg.

Az ünnepi istentisztelet alapigéje a Zsid. 11,13-16 volt: „A hit hősei… vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön…Jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után. Ezért nem szégyelli az Isten, hogy őt Istenüknek nevezzék.” Oroszi Magda lelkipásztor az igehirdetés során kiemelte, a hálaadás napján nem mindegy, hogy mi van a szívünkben, ugyanis ez az ige önvizsgálatra kell, hogy indítson bennünket. A mai napon nem az a kérdés, hogy mi szégyelljük-e Istent, hanem, hogy Ő szégyell-e minket? Nem szégyelli-e, ahogy Róla beszélünk, ahogy hivatkozunk Rá, ahogy képviseljük az Ő országát ebben a világban? Buzdításképpen hangzott mindenki felé, hogy jó lenne, ha nemcsak legnagyobb lelki mélységeinkben vagy életünk végén tudnánk feltekinteni az égbe Krisztusra, hanem hétköznapjainkban is erős hittel ragaszkodnánk Hozzá, a mennyei dolgok után vágyakozva bizalommal és reményteljesen kapaszkodnánk belé naponta, tudva, hogy bár vándorok vagyunk ezen a földön, a földi utazásunk célja az Isten országa! 


Az istentisztelet második részében az egykor konfirmáltak fogadalmának megerősítésére került sor. A név szerint az Úrasztalához szólítottak a fogadalomtételt követően csendben emlékeztek meg a már elhunyt lelkipásztorra: Kallós Istvánra és az elhunyt évfolyamtársakra, illetve csendes imádsággal azokra, akik nem tudtak eljönni a találkozóra valamint konfirmáltató lelkészükre: Makay Botondra.

Gyülekezetünk felnőtt kórusa énekekkel köszöntötte az ünnepelteket, majd átvehették az erre az alkalomra készült, névre szóló emléklapjukat, melyen az egykor konfirmáltak névsora, az egykori konfirmációs eskü és ének szövege is szerepelt. 


Az úrvacsoraosztás után került sor a csoportképek elkészítésére, illetve a konfirmálók és társaik számára megtartott szeretetvendégségre, ahol a kemencében sült kalács és kávé mellett alkalom nyílt a közös élmények felelevenítésére, a vidám és kötetlen beszélgetésre.

Kiváló alkalom volt ez nemcsak a Krisztushoz és az egyházhoz tett hűségeskü megerősítésére, hanem az elszármazottak, szétszakadt családok, az egykori barátok és iskolatársak találkozására.

Isten tartsa meg gyülekezetünket, anyaszentegyházunkat, népünket, hogy a Hozzá való hűségünkről gyakorta tehessünk vallást ebben a világban.

Oroszi Magda
lelkipásztor

2016. szeptember 6., kedd

Meghívó - 1956-os emlékév Érmihályfalván



„Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az ISTEN beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket.”-Zsid.13, 7.-

1956 EMLÉKÉV- Érmihályfalva

„1956, TE CSILLAG”

2016. szeptember 10-11.



Konferenciánk programja:
Szombaton

a református templomban 
  • 10,00 -10,20 Nyitó áhitat - köszöntések
  • 10,20 -11,30 „1956, te csillag”. Előadó: Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke; hozzászólások 
Sass Kálmán Emlékteremben
  • 11,30- Emlékkiálllitás megnyitása
  • 12,00- Koszorúzás a Sass Kálmán emléktáblánál

Délután
  • Hetényi Kovács János sirjánál 18,30 emlékezés, koszorúzás
  • Új Református Ravatalozóban 19,00 Virrasztás
  • Emlékezés az Érmihályfalvai Csoport tagjaira, koszorúzás a Sass Kálmán Emlékhelynél
Vasárnap 

a református templomban 11 óra 
  • Ünnepi istentisztelet - Tanévnyitó
  • Emlékezünk az itt eltemetett Hetényi Kovács Jánosra, a Debreceni Református Kollégium tanárára és a kollégiumi gyűjtemény és múzeum megalapitójára – rövid református iskolatörténeti összefoglaló
Sass Kálmán Emlékteremben 
  • 12 óra Az Érmihályfalvai Csoport; Előadó: Tófalvi Zoltán történész
  • Konferencia zárása

Szeretettel vár mindenkit a Presbitérium!

Várjuk azokat, akiket vagy akiknek családtagjait meghurcolták 1956 miatt, akiket megérintett 1956 szellemisége és akik szabadok akarnak lenni az igazság által, akik tenni akarnak magyar nemzetünk szabadságáért, kedvező jövőjéért!


2016. augusztus 29., hétfő

Vakációs gyermek-bibliahét Érmihályfalván

Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei

2016. augusztusában, Újkenyér hetében is megszervezték a Vakációs Gyermekbibliahetet gyülekezetemben.


IKE-társaimmal és a résztvevő gyermekekkel gyűltünk össze hétköznap délelőttönként az áhitatos alkalmakra. A vallástanárnő és a kántor úr vezetésével, lelkipásztoraink segítségével figyelhettünk Isten igéjére és üzenetére, minden nap egy új bibliai történettel lehettünk gazdagabbak szívünkben. Újkenyér hetében, ahogy a 104. zsoltárban is olvashattuk; ,,a kenyér pedig erősíti az ember szívét”. Naponként a szívünkbe zárhattuk Saul megtérését és Jóthám meséjét is a fák királyválasztásáról, Dávid bujdosását és Saul életének megkíméléséről szóló történetet, az ötezer ember megvendégelésének csodáját. Beleképzelhettük magunkat Péter személyébe és szerepébe, amikor Jézus megjelenik neki a Genezáret tavánál. Játékosan minden bibliai történet mellé tanulhattunk egy aranymondást. Együtt dicsértük az Urat történethez illő énekkel, énekeskönyvi zsoltárral, népdalzsoltárral. Szeretünk együtt énekelni, mert tudjuk, hogy aki énekel, az kétszer imádkozik.

A testi táplálékban sem volt hiány; minden nap finomabbnál-finomabb falatokat szolgálhattunk fel. Köszönjük az adományokat, a presbiterek, a nőszövetség legaranyosabb tagjainak fáradozását, hiszen szeretetük érezhető volt minden egyes falatban.


Az Újkenyéri hálaadó istentiszteleten örömmel adtuk át Isten üzenetét énekben, versben és aranymondásokban az egész gyülekezetnek.

Köszönjük lelkipásztoraink szolgálatát, akik nélkül nem lett volna ez a hét ennyire élményekkel teli.

Várunk mindenkit október 1-én a folytatásra, várunk mindenkit jövőre is ezekre a hiterősítő és közösségépítő alkalmakra.

Balázs Eszter, IKE-tag