2017. augusztus 28., hétfő

Nemzeti ünnep, bibliahét, újkenyér ünnepe Érmihályfalván

Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség! 
 
Újkenyér hetének első napján, augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, a református presbiterek kezdeményezésére ökumenikus istentiszteletre gyűltünk össze római katolikus testvéreinkkel a kiskápolnánál, a Szent István-i apostoli keresztnél. 



Balázs János Dénes református lelkipásztor zsoltáréneklés után felolvasta az aznapi igerészt, a 133. zsoltárt, majd hálaadó imádságban köszönte meg Isten gondviselését nemzetünk életében. Bogdán István esperes-plébános a Példabeszédek könyvéből olvasott fel. Az egész gyülekezet hálát adott imádságban az új kenyérért, megköszönte Istennek, hogy most sem verte el a jég a szántóföldeket, bőséget, reményt hozott az aratás, nincs éhezés, nélkülözés. Az esperes úr megáldotta a kenyereket, az egyházfik pedig kiosztották falatokban a megjelent egyháztagoknak. Hálás szívvel és imádságos lélekkel énekeltük el a Himnuszt, hiszen Istenünk megáldotta a magyarokat jókedvvel és bőséggel.

Reméljük, ez az alkalom hagyománnyá válik, nemzeti ünnepünkön városunk minden lakosa, évente eljön majd ide hálát adni a mindennapi kenyérért.

Az örvendezés a kialakult szokáshoz híven a vakációs gyermek-bibliahéttel folytatódott. Az eseményt hirdető plakáton olvashattuk: Isten éltessen! A felirat alatt egy szülinapi tortát láthattunk, melynek tetején egy 500-as gyertya lángolt. A gyerekfoglalkozásokon a reformáció állt a középpontban. Első nap mindenki meghívást kapott Édes János 500 éves cukrászdájában. Ott minden alkalommal megtanultunk egy bibliai történetet és egy-egy sola-t, melyek a reformáció fő jelmondatai. A jelmondatokat a cukrászdában minden nap egy híres személyiség szájából hallottuk, amit meg is tanultunk. Megfordult itt a szülővárosából érkezett Károli Gáspár bibliafordító esperes, akitől a Sola Scriptura=Egyedül az írás jelmondatot tanultuk meg. A nap fő üzenet pedig: Olvasd a Bibliát! Másnap Luther Mártonnal beszélgettünk, aki megtanította mit jelent a Sola Fide = Egyedül a hit, hisz ez késztette őt arra, hogy reformálja az egyházat. Következő nap Dévai Bíró Mátyás tett bizonyságot Isten kegyelméről. Következő két nap Kálvin János és Szikszai György volt a vendég. Reformátorunktól megtanultuk, hogy Solus Christus, egyedül Krisztussal visszük sikerre ügyünket, ha Hozzá ragaszkodunk, hiszen egyedül Ő a mi közbenjárónk. A hívő embernek mindig Krisztusra kell tekintenie. Szikszai Györggyel együtt imádkoztunk, hiszen Soli Deo Gloria=Egyedül Istené a dicsőség. Mindenért adj hálát Istennek! – tanította. 


A játékos tanulást mindig finom uzsonnázás követte, majd együtt szorgoskodhattunk a kézimunkázásnál. Köszönjük a presbiter asszonyoknak, nőszövetségi tagoknak, hogy előkészítették a szeretetvendégséget. Köszönjük az adakozó családoknak a felajánlásokat. A lelki táplálékért köszönet lelkipásztorainknak, vallástanárainknak és az önkéntes ikéseknek.

A hálaadás hetét vasárnap bizonyságtétellel fejeztük be. Újkenyér ünnepén a megterített úrasztala mellé a szívből-lélekből elharsogott aranymondások és a tanult énekek kerültek, így dicsértük az Urat. A gyülekezet megcsodálhatta az 500. évfordulóra készített tortát, melyre minden nap került egy-egy emelet, szombaton pedig a gyertyákat helyezte el Édes János cukrászmester. 


Egyedül Istené a dicsőség! Megengedte, hogy egyházunk jeles évfordulóján Isten kegyelméből átéljük a bibliahét áldásait. Már az alkalom neve – bibliahét – is hirdeti, hogy az alkalmakon egyedül a Szentírás, az anyanyelven olvasott ige áll a középpontban. Ahogyan Luthernek és Kálvinnak igaz hite volt pajzsa, úgy nekünk is, 500 év után is ugyanez az erős hit a mi pajzsunk, feladatunk: egyedül Krisztusra tekinteni, Vele legyőzhetjük a gonoszt, és kegyelme által még több embert Istenhez tudunk vezetni. Egyedül Isten dicsőségére érdemes élnünk nap mint nap, mind gyerekek, mind fiatalok.

Balázs Eszter, IKE-tag