2017. november 6., hétfő

Reformáció ünnepe és Templomnap Kiskerekiben

„Mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,31)

Két, egymást követő vasárnapon is ünnepi istentiszteletet tartottak a kiskereki református gyülekezetben: október 29-én Reformáció emléknapját, november 5-én pedig Templomnapot a templomtorony 200 évvel ezelőtti építésének okán.


A reformáció lángra lobbanásának 500. évfordulóján illendőnek találtuk, hogy gyülekezetünkben és istentiszteleteinken az Igén és a közös imádságon legyen a hangsúly, így októberben, a reformáció hónapjában, „az egyházat szüntelen reformálni kell” (ecclesia semper reformari debet) elve alapján is az istentiszteleti rendben némi újítást vezettünk be, hogy maga Isten Igéje legyen az ünnepelt. Még októberi nemzeti, történelmi ünnepeinket is háttérbe szorítottuk, hogy éreztessük mindenkivel: itt végre minden erőnkkel az Igére kell összpontosítanunk.


A presbitériummal való egyeztetés nyomán bevezetésre került az az új liturgia, amit már korábban be kellett volna vezetnie minden református gyülekezetnek, az idei esztendőben pedig a Romániai Református Egyház új liturgiatervezetet készít elő kiadásra, mely reményeink szerint az istentisztelet igeközpontúságát, híveink imádságos részvételét erősíti majd.

Bár a kántor hiánya a gyülekezetben némileg visszafogja az istentisztelet szép és ékes voltát, így csak felemás módon sikerült az új liturgiai elemeket bevezetni. (Imádkoztunk is több alkalommal azért, hogy az Úr Isten küldjön gyülekezetünknek akár alkalmi, akár állandó kántort.) Az apostoli köszöntés és a bibliai áldás kerete, a közösen mondott imádságok, a csendes ima, az énekek általi imádságos válasz mind-mind a közös és igei szolgálatot erősítik. 


A legnagyobb újítás azonban az, hogy a bibliaolvasást a gyülekezet fiataljai illetve kátésai végezték az úrasztalától. Ezt a hagyományt sok református gyülekezetben már gyakorolják, más felekezetű testvéreink is már régen „reformáltabbak” e téren, az új Ágendáskönyv-tervezet pedig egyenes ajánlja, hogy a bibliaolvasást az úrasztalától lehetőség szerint egy gyülekezeti tag vagy presbiter végezze. Mikor máskor lehetett volna ezt bevezetni, mint annak a reformációnak az emlékévében, melynek egyik hitelve „a hívek egyetemes papsága”, azaz a hívek mind papok: az Ige olvasása és hirdetése egyformán joguk és kötelességük, közvetlenül imádkozhatnak Istenhez, életük és szolgálatuk áldozatát is be kell mutassák Ő előtte. 


Az új liturgiát és az ifjaink általi bibliaolvasást bár kísérleti jelleggel, októberre terveztük bevezetni, építő haszna miatt folytatni fogjuk. Hisszük, minden vasárnapra akad egy ifis vagy egy konfirmandus, aki egyeztetés és közös elolvasás után bátran felolvas az új fordítású Bibliából. Reméljük, akad talán még őt meghallgatni érkező családtag vagy barát is. Így talán nem idegenkednek majd annyira a templomtól, a Bibliától, kátésaink sem izgulnak majd úgy a konfirmációi vizsgán, véget nem érő ünnepi műsorok helyett pedig végre az Ige a „fő műsorszám”. 


Október öt vasárnapja adta magát, hogy mindegyik igehirdetés alapüzenete az öt reformátori jelmondat, az „öt sola” egyike legyen. Az első vasárnap tanítása az „Egyedül az Írás” (Sola Scriptura) volt. A bibliaolvasás a Zsolt 119,105-114, míg az alapige ez volt: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (2Tim 3,16-17). Második vasárnapon „Egyedül Krisztus” (Solus Christus) volt figyelmünk középpontjában. A Kol 1,13-18 lekciót követően a textus szintén timóteusi levélből lett véve: „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében.” (1Tim 2,5-6). „Egyedül kegyelemből” (Sola gratia) – szólt a harmadik vasárnapon az üzenet az efézusi levélből. Olvasmány: Ef 1,3-8; alapige: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9). Negyedik alkalommal az Istentől kapott hiten volt a hangsúly: „Egyedül hit által” (Sola fide). A Gal 3,6-11-ból való lekciót követően szólt az ige: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által.” (Róm 10,17). 


Reformáció emléknapját a hónap utolsó vasárnapján, október 29-én tartottuk, a reformáció éve és hónapja megkoronázását az úrvacsorai közösség mellett pedig végül az „Egyedül Istené a dicsőség” (Soli Deo gloria) reformátori tanítás szolgáltatta. Az Ef 3,14-21-ből való bibliaolvasást szintén apostoli buzdítás követte a prédikáció alapigéjeként: „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Kor 10,31). A hangsúly itt is a hirdetett és látható Igén, hitvalló őseink biblikus tanításán volt: a gyülekezet együtt vallotta meg hitét a Heidelbergi Káté 1. kérdés-feleletének közös elmondásával; első éves konfirmandusaink a számukra leegyszerűsített előkészítő anyag reformációra vonatkozó kérdéseire válaszoltak a gyülekezet előtt, hogy mindnyájan tanulhassunk belőle; a torony alatt pedig kiállítottuk vallásórásaink reformációi kifestőit (jelmondatok, jelképek, stb.) valamint gyülekezetünk régi, úrasztali edényeinek körvonal szerinti, papírtányérból való kivágásait.


Az úrvacsoraosztás bár a megszokott rendben tartatott, mégis pár gyakorlati és szimbolikus újítás volt benne. Már korábbi úrvacsoraosztásunkra az úrasztala alatti, az az alól, körül kiugró dobogót a presbitériummal való megvitatást követően eltávolítottuk. Mind a kenyér, mind a bor lelkész általi kiszolgáltatása az úrasztalának háttal történik oly módon, hogy a hívek az úrasztala és a papi szék közötti szűk helyen járnak körbe. Ebben viszont a dobogó még nagyobb akadályt jelentett, különösen, hogy a két oldalt is kiugró dobogó sarka, a róla lecsüngő, kicsúcsosodó szőnyeggel együtt állandó botlásveszélyt jelentett, a dobogó magasságáról pedig ilyen szűk helyen a kelyheket „lenyújtani” ütközésveszélyes volt. A gyakorlatiasság mellett a bibliai és reformátori tanítás miatt is talán helytelen üzenetet sugallt. Nem „papi”, „mózesi”, „sion-hegyi” magasságból, hanem „jézusi” közvetlenségből, „egy szintről” vesszük így magunkhoz a szent jegyeket; nem a lelkipásztort kell jobban látni vagy hallani a dobogó magasságáról, hanem a „látható Igét” látni; még csak nem is kellene nagyon magasra felemelni a kenyeret és bort, mintha a „felmutatás” által, során szentelődne meg, „változna át”, hanem csak annyira kell minden irányba tartani azokat, hogy a szereztetési ige elmondását kellőképpen szemléltessük a jelenlévőknek. Istentiszteletünknek, úrvacsoraosztásunknak nem „ünnepélyesnek” kell lennie, hanem igeszerűnek, biblikusnak, testvérinek, református egyházunk tanításával összhangban lévőnek! „Mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg!” (1Thessz 5,21) – különösen érvényes ez reformáció emlékévében. 


A még jelképesebb „reformáció” viszont az eredeti állapotokba való visszaállítás, őseink iránti tiszteletadás volt. Az eddig is használt, a gyülekezet számára régebben készített, az oxidációtól elfeketedett úrasztali kelyhet szakszerűen megtisztítottuk, az eddig vele együtt párban használt, kevésbé értékes és jelképes, minden bizonnyal újabban vásárolt úrasztali poharat pedig félretettük, és a megtisztított kehelyhez a korban és stílusban hozzáillő, szintén a gyülekezet számára készített másik kelyhet vettük elő, amelyet jelentős szennyeződéstől kellett megtisztítani. Így nem csak hogy a szent jegyekhez méltó edényeket használunk, hanem a gyülekezet korábbi adományozóira is méltóképpen emlékezünk, a megtisztítás által pedig talán jeleztük: itt az ideje nekünk is, gyülekezetünknek is kívül-belül megújulni... 


Kátésaink egész ősszel a segítségünkre voltak az istentiszteleteken. Minden októberi vasárnap az új liturgia teljes, aznapi szövegét fénymásolatban kitették a padokra. Ők azok, akik egész évben minden, istentiszteleten résztvevő gyermeknek és fiatalnak egy-egy bibliai igés matricát osztanak a templomból kimenet. A templomba járást így nem kötelezzük, főleg nem a hideg, fűtetlen templomba, hanem „motiváljuk”, jutalmazzuk. Reméljük, hogy gyermekeink és fiataljaink otthon érzik magukat a gyülekezetben, és felnőve, kellemes emlékeik révén nem távol maradnak, hanem csatlakoznak a gyülekezet közösségéhez. Reformáció emléknapján pedig segítségükkel minden istentiszteleten résztvevőnek egy-egy színes könyvjelzőt ajándékoztunk a reformáció jelmondataival emlékeztetőképpen.


Október 31-én, keddi napon gyülekezetünk fiataljaival öt diófát ültettünk el az öt évszázadot jelképezendő. Az öt konténeres diófaoltvány közül hármat a parókiaudvarra, kettőt a templomkertbe ültettük a meglévők mellé, hogy a következő nemzedékeknek, a jövő gyülekezetének árnyékot és termést adjon. Igaz, néhányat most még építkezési anyagok és törmelék közé ültettünk, hiszen folyamatban van az új parókia építése és megkezdődött a templom felújítása is, de reménykedünk, mire az befejeződik, munkánk és szolgálatunk is „termőre fordul”. Míg a fiúk ültettek, a lányok forró teát és rágcsálnivalót készítettek és tálaltak számukra. Munkájukat szerény, de jelképes ajándékkal is jutalmaztuk természetesen. 


Reformáció emléknapi istentiszteletünktől különválasztva tartottuk november 5-én „templomnapunkat”. A választás jónak bizonyult, hiszen nem csupán az úrvacsorás istentiszteletet nem „terheltük” történelmi megemlékezéssel, de talán az október 29-i zuhogó eső és viharos széllökések után többen eljöttek erre az alkalomra a napfényes, novemberi napon.

Az ideiglenesen „Templomnap”-nak nevezett alkalom apropóját az adta, hogy – mint elsődleges forrásból is bebizonyosodott – templomunk tornyát 200 éve építették, a toronydíszt 1817-ben emelték a torony tetejére ünnepi hálaadás keretén belül. 


Erős torony az Úr neve…” (Péld 18,10) – volt ünnepünk és az igehirdetés vezérigéje is. Ez alapján adtunk hálát Istennek gyülekezetünk múltjában megmutatkozó kegyelméért és oltalmáért, és ez alapján kértük a megtartatást és megerősítést gyülekezetünk jövőjére nézve. 


A gyülekezettörténeti megemlékezéssel és a gyülekezet jövőjéért való közös imádkozással megtartott istentiszteleten egyszeri, alkalmi gyülekezettörténeti kiállításra is sor került. Régi úrasztali edényeink megtisztítást, kutatást és dokumentálást követően kerültek bemutatásra egy régi úrasztali terítőnkkel egyetemben. Kiállításra került még a templom vakolatleverése miatt a falról levett, bekeretezett és üvegezett emléktábla, mely a korábbi templomfelújításoknak állított emléket; illetve azok a megviselt, fekete, festett fa emléktáblák (sírjelek) is, melyek a 19. század első felében gyülekezetünkben szolgált három lelkipásztor és családja emlékére lettek készítve, s melyeket a régi parókia kamrájából erre az alkalomra vettünk elő és tisztítottunk meg. Reményeink szerint, restaurálás után a majdan felújított templom portikuszában lesznek újból elhelyezve, az említett keretes táblával egyetemben. Azért is a portikuszban, hogy a templomban a hirdetett igére figyeljünk, és ott különösen Isten nevének szerezzünk dicsőséget. 



Templomfelújításunkat is támogató holland református keresztyén testvéreinket köszönetképpen is egy-egy bekeretezett templomos poszterrel, minden templomba jövőt pedig többféle templomos, templomtornyos könyvjelzővel ajándékoztunk meg – emlékezzenek így is templomunkra. 


Az istentisztelet végén a templomkertben presbiterasszonyaink kátésaink segítségével mindenkit forró teával és kávéval, kemencében frissen sült, háromféle kaláccsal kínáltak meg. Isten segítségével templomnapunkat gyülekezeti napként, elszármazottak vagy konfirmáltak találkozójára is kiterjesztve, szeretetvendégséggel egybekötve tudjuk majd rendszeresíteni. 


Az iratmisszió jegyében havonta megjelenő, ingyenesen terjesztett gyülekezeti lapunk, a településünk középkori nevét viselő „Egyházaskereki” legújabb lapszáma is erre az alkalomra jelent meg. Vallásórásaink alkalmilag segítenek a lapok összehajtásában, presbitereink pedig a körzetükben lévő minden református portára rendszeresen eljuttatják. De népszerűsítjük egyházmegyei lapunk, a Református Érmellék valamint egyházkerületi lapunk, a Harangszó olvasását, megrendelését is: év végére mintaképpen mindegyik lapból pár megmaradt példányt tettünk ki ingyenes elvitelre, továbbadásra, az esetleges rendelések végett. Hisszük, az egyházi sajtó olvasásával presbitereink és egyháztagjaink is nyitottabbak, tájékozottabbak lesznek, ily módon is eljut hozzájuk Isten Igéje. 


Az énekeskönyv terjesztése mellett nagyobb kihívás a Bibliáké. Különböző fordítású, méretű és formátumú Bibliákat mintaként állítottunk ki a templomban mindazok számára, akik maguk vagy mások számára rendelni szeretnének. Gyülekezetünkben is amúgy minden házassági eskütételt tett pár, illetve konfirmációi fogadalmat tett ifjú ajándék Bibliát kap. Kátésaink hamar ki is nézték maguknak, hogy melyiket szeretnék ajándékba megkapni… Esztendőfordultával kis, igei útmutatókat, bibliaolvasó kalauzokat is terjeszteni fogunk a napi igeolvasás segítésére. Reformátorainknak nem véletlenül volt a jelszava az „ad fontes” (vissza a forrásokhoz / vissza a Bibliához), illetve hisszük, nem hiába szenvedtek az anyanyelvű bibliafordításokért és istentiszteletért! A reformáció emlékévében kezdjük el/újra rendszeresen olvasni a Bibliát!

Isten újítsa meg állandóan Igéje és Szentlelke által életünket, gyülekezetünket és egyházunkat!

Oroszi Kálmán,
református lelkipásztor